szupercella

RSS
tallianmiklos:

Hétfő esti szakkör?
Biztos meséltem már, napköziben nekünk is volt ám főzőcske szakkör, először még nagyon bonyolult dolgokat csináltunk, úgyismint puding (kizárólag Aranka krémporból, összekeverve a mogyoróst meg a csokisat, mert az ugyanolyan úgyis, ez kiskori OCD-s énemnek nagy csapás volt), illetve egyszer volt az is, hogy háztartási kekszre margarint kellett kenni, és rátenni egy darab diót, és Marika néni, a napközis tanár komoly meggyőződéssel mondta, hogy ez finom, miközben mindenki más fuldoklott konkrétan.

Általános iskola technika órán két csoport volt, lány és fiú, de a lányok annyira kevesen voltak, jelentkezni kellett 3 fiúnak ki akar oda menni. Egyértelmű volt, hogy jelentkezem, ki ne tette volna. Majd már a következő héten könnyes szemmel néztem az ablakból, - miközben a lányokkal sütit és melegszendvicset készítettünk -, ahogy kint a másik csoport az iskola Riga motorkerékpárját tanulja megszerelni, és mindenki megy vele egy kört!